Nem véletlenül szoktunk hőstettként hivatkozni rá: a plazmaadás ugyanis, csakúgy, mint a véradás, életet ment. A vérplazmaadományoknak köszönhetően készülnek el azok az életmentő gyógyszerek, amelyek nélkül lehetetlen volna kezelni az olyan, súlyos betegségeket, mint például a vérzékenység, a májelégtelenség vagy a különböző, immunhiányos állapotok.
Mivel a vérplazmát gyógyszerek elkészítéséhez használják fel, elengedhetetlen, hogy a plazma megfelelő donortól érkezzen. Ahhoz, hogy valaki plazmaadó hőssé válhasson, először egy alkalmassági vizsgálaton kell átesnie, majd a későbbiekben is rendszeresen ellenőrizzük egészségi állapotát.
Vannak azonban olyan vérplazma adást kizáró okok, amelyek esetében sajnos biztosan nem válhatsz plazmaadóvá. Jó hír, hogy ezek között olyan okok is szerepelnek, amelyek esetében csak egy kis türelemre lesz szükséged.
Kezdjük az elején: mi is az a vérplazma?
A sárgás színű vérplazma a vér folyadék-összetevője, amely a teljes vérmennyiség kb. 55%-át teszi ki. A vérplazma legnagyobb része vízből áll, amely oldott állapotú fehérjéket, glükózt, véralvadási faktorokat, ásványi ionokat, hormonokat, szén-dioxidot és fontos antitesteket is tartalmaz.
A vérplazma elsődleges feladata az, hogy tápanyagokat, hormonokat és fehérjéket szállítson a testben oda, ahol szükség van ezekre. A szervezet fehérjetartalékaként is szolgál, valamint védi a szervezetet a fertőzésektől és más, vérrel kapcsolatos betegségektől. A benne található antitestek, véralvadási faktorok és fehérjék azok az összetevők, amelyekből életmentő gyógyszerek készülhetnek – ezért van folyamatos szükség a plazmaadó hősök segítségére.
A plazmaadás kétféle módon történhet:
- Visszanyert plazmaadás útján, amikor a teljes véradásokból származó vért bontják egyedi komponensekre
- Forrásból származó plazmaadás útján, egy plazmaferezisnek nevezett eljárással – ez történik a Plazma Centerekben is. Ferezis során a plazmaadót intravénásan csatlakoztatjuk egy ferezisgéphez, amely elválasztja a plazmát, a többi vérkomponenst pedig visszajuttatja a donor szervezetébe. Ennek köszönhetően ez a folyamat sokkal kevésbé megterhelő a szervezet számára, mint a véradás.
Ki adhat vérplazmát?
A fentiekből következik, hogy csak teljesen egészséges, a szükséges összetevőket megfelelő mértékben és minőségben tartalmazó vérplazmát szabad felhasználni a gyógyszerek előállításához.
Az egészségi állapotot egyelőre félretéve a plazmaadás elsődleges feltételei elég egyszerűek: minden 18 és 60 év közötti, egészséges felnőtt adhat plazmát, akinek súlya 50-130 kg közötti és rendelkezik magyarországi lakóhellyel. Papírok szempontjából érvényes személyi igazolványra, lakcímkártyára és TAJ kártyára van szükség.
Ha mindez stimmel, a leendő plazmaadónak először egy egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie. Ennek része egy rövid kérdőív és egy vérvételt is magába foglaló orvosi vizsgálat. Ha a laboreredmények rendben vannak, kezdődhet a plazmaadás.
Természetesen a későbbiekben is rendszeresen ellenőrizzük plazmaadóink egészségügyi állapotát. A fenti alkalmassági vizsgálatot minden 15. plazmaadás után kötelező megismételni. A plazmaadás folyamatáról, tudnivalóiról itt olvashatsz bővebben.
Vérplazma adás kizáró okok: gyógyszerek és egészségügyi állapotok
Vannak olyan egészségügyi állapotok és rendszeresen szedett gyógyszerek, amelyek mindenképp kizáró okot jelentenek. A következő esetekben egész biztosan nem adhatsz vérplazmát:
- Hepatitis B, Hepatitis C vagy HIV-fertőzött vagy;
- vérszegénység esetén;
- várandósság és szoptatás ideje alatt;
- amennyiben szenvedtél már trombózist vagy stroke-ot;
- korábban májgyulladásod volt;
- a plazmaadást megelőző két héten belül vért adtál.
Vérplazma adás kizáró okok közé tartozik az alábbi gyógyszerek szedése:
- Vízhajtók
- Vérhigítók
Annak tűnhet, mégsem kizáró ok a vérplazma adásból
- Vérnyomáscsökkentők (Normopodint, Coverex, Covercard) szedése
- Penicillin érzékenység
- Vashiány: a plazmaadás a hemoglobin szinttől függ, ezt azonban az alkalmassági vizsgálaton és minden plazmaadás során ellenőrizni fogjuk. Amennyiben az érték nem optimális, orvosaink tájékoztatni fognak.
Speciális esetek
Bizonyos egészségügyi problémák nem jelentenek kizáró okot a plazmaadásból. Feltéve, hogy nem társul melléjük olyan gyógyszerek szedése vagy orvosi beavatkozás, amelyekkel együtt már kieshetsz a leendő plazmaadók közül. Ilyen például a vesekő: önmagában nem kizáró ok, de adhatnak rá olyan gyógyszert, amely már kizárást von maga után.
Egyes betegségek csak adott ideig jelentenek kizáró okot. Csontvelőgyulladás után például 2 évig tilos a plazmaadás, amennyiben az állapot nem tartós. Más esetekben, például autoimmun pajzsmirigybetegségnél minden esetben külön konzultációra van szükség, hogy orvosaink a szakorvosi leletek alapján meghatározhassák, engedélyezhető-e a plazmaadás.
Nem automatikus vérplazma adás kizáró ok a terhességmegszakítás sem: ha nem történt komplikáció, a megszakítás után 183 nappal már lehetséges a plazmaadás.
Egyéb esetben bátran konzultálj a centrum orvosával, valamint fontos, hogy minden szedett gyógyszerről, vitaminról értesíts minket, műtéteket követően pedig bemutasd a vonatkozó leleteket, zárójelentéseket.
Van, hogy csak várnod kell egy kicsit
Vannak olyan esetek, amelyek nem stabil kizáró okok, hanem egyszerűen csak némi türelmi időre van szükség, mielőtt belevághatnál a plazmaadásba.
Ilyen például a dohányzás és az alkoholfogyasztás. Ha az alkalmassági vizsgálaton megfeleltél, önmagában egyik sem kizáró ok, de a plazmaadást megelőző 24 órában tilos alkoholt fogyasztani – ha mégis így tettél, nem adhatsz plazmát –, illetve a plazmaadás előtt 1 órával és közvetlenül utána nem szabad dohányozni.
Alapvetően nem vérplazma adás kizáró ok a tetoválás és a piercing megléte sem, de ha frissen szerezted be bármelyiket is, legalább 6 hónapot várnod kell, mielőtt plazmát adhatnál. Előfordulhat, hogy több hónapot kell kivárnod egy komolyabb fogorvosi beavatkozás után is (attól függően, hogy volt-e gyulladás, kellett-e gyógyszert szedned – ezért minden esetben konzultálj orvosainkkal, hogy megtudd, mikortól adhatsz plazmát).
Fogamzásgátló tablettát szedő hölgyeknél a tabletta bevétele és a plazmaferezis megkezdése között legalább 6 órának kell eltelnie.
Figyelj a helyes táplálkozásra!
Plazmaadás során az elsődleges cél a plazmában található fehérjék kinyerése, ezért fontos a fehérjedús, zsírszegény étrend követése plazmaadás előtt és után. Táplálkozási kisokosunkban részletesen megtekintheted a javasolt és kerülendő ételek listáját.
A plazma 90%-a víz, ezért a megfelelő folyadékpótlás biztosítja az eljárás jó tolerálhatóságát és a gyorsabb felépülést. A plazmaadás előtti napon valamint aznap is igyál meg legalább 2-3 liter folyadékot (víz, ásványvíz, zöld tea, gyümölcslé).
Ne feledd, éhgyomorral tilos a plazmaadás!
A Plazma Centerben nagyon sok szeretettel várunk mindenkit, aki nem sajnál egy-egy órát rááldozni arra, hogy életeket menthessen meg (természetesen a hőstettéhez méltó juttatások ellenében). Ha bizonytalan vagy abban, hogy egy esetleg fent nem említett egészségügyi állapot vagy gyógyszer szedése vérplazma adás kizáró oknak minősül-e, ne habozz felvenni velünk a kapcsolatot!