
A véradásról szinte mindenki hallott. De amikor valaki azt mondja, hogy „plazmát adott”, sokan csak pislognak, hiszen fogalmuk sincs, mire használják a vérplazmát. Jó esetben megkérdezik, hogy „ez kb. ugyanaz, mint a véradás?”, de sokan csak legyintenek, és sosem tudják meg, mire jó a vérplazma valójában.
Nem csoda, hiszen a reklámok, kampányok jellemzően kevesebbet beszélnek róla, mint a klasszikus véradásról. Pedig a vérplazma legalább olyan fontos, sokszor még különlegesebb szerepet játszik a gyógyításban.
Ez a cikk elsősorban azoknak szól, akik még nem találkoztak ezzel a lehetőséggel, vagy nem tudják egész pontosan, hogy mi mindenre jó a vérplazma. Viszont szeretnének segíteni a rászorulókon, és némi extra bevétel sem jönne nekik rosszul.
Akárhonnan is közelíted meg: a vérplazmaadás az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy valóban jót tegyél, és jól is járj. Olvass tovább a részletekért!
Mire jó a vérplazma – Alapozó
A vérplazma a vérünk halványsárga, folyékony alkotóeleme, amely az összes vértartalmunk közel 55%-át teszi ki. Bár a legtöbben a vért piros színével, a vérsejtekkel azonosítják, valójában a plazma az, ami a sejtjeink működését biztosítja.
Főként vízből (kb. 90%), valamint fehérjékből, ásványi anyagokból, hormonokból, vitaminokból és tápanyagokból áll. Ennek köszönhetően:
- hozzájárulhat a vérnyomás és a vérkeringés egyensúlyi állapotának fenntartásához,
- eljuttatja a tápanyagokat a sejtekhez,
- eltávolítja a salakanyagokat,
- támogatja az immunrendszer működését,
- továbbá segíti a véralvadást.
Olyan, mintha egyszerre lenne postás, takarító, testőr és kommunikációs vezető a szervezeteden belül. Olyan emberek túléléséhez és gyógyulásához járul hozzá, akiknek az élete konkrétan ezen múlik. És ebben Te is szerepet vállalhatsz…

Mire jó a vérplazma az orvostudományban?
A vérplazma orvosi szempontból valódi kincs. Olyan betegek ezrei számára jelent életmentő segítséget, akik más módon nem juthatnának hozzá hatékony, eredményes kezelésekhez. A belőle készült gyógyszerek sajnos mesterségesen még nem állíthatók elő, így mindig nagy szükség van önkéntes hősökre.
Mire jó tehát a vérplazma a gyakorlatban?
Elsősorban speciális, plazmaalapú gyógyszerek készülnek belőle, amelyek a következő betegségek kezelésében játszanak kulcsszerepet:
- Immunhiányos betegségek: például veleszületett immunrendszeri zavarok, amelyeknél az immunglobulin-pótlás szó szerint életmentő.
- Hemofília és egyéb vérzékenységi problémák: a véralvadási faktorok pótlására van szükség, amiket kizárólag vérplazmából lehet kivonni.
- Súlyos égési sérülések: a plazmafehérjék segítik a szervezet regenerálódását.
- Máj- vagy vesebetegségek: egyes fehérjekészítmények (pl. albumin) támogatják a beteg szervezet egyensúlyának fenntartását.
- Autoimmun betegségek, szervátültetések: az immunglobulinok gátolják a kilökődési reakciókat, és szabályozzák az immunválaszt.
Tehát a plazmaadományok az „építőkövei” a kevesebb fájdalommal, ritkább kórházi kezeléssel és nagyobb önállósággal kecsegtető útnak, rengeteg rászoruló beteg életében. És ami különösen fontos: egy plazmaadó egyetlen adományával is akár több beteg gyógyulását is segítheti.
Ki kapja a vérplazmát?
Amikor plazmát adsz, könnyen hiheted, hogy csak egy orvosi alapanyagról van szó. Pedig a valóságban a plazmaadás egy olyan segítségnyújtási forma, amelynek konkrét, hús-vér „címzettjei” vannak, akik nap mint nap a saját bőrükön tapasztalják (néha szó szerint), hogy mire jó a vérplazma.
Kinek mire jó a vérplazma?
- Kisgyermekeknek, akik súlyos, immunhiányos betegséggel születtek, és hónapról hónapra immunglobulin-készítményeket kapnak, hogy képesek legyenek védekezni a különböző fertőzésekkel szemben.
- Hemofíliás betegeknek, akiknek véralvadási faktorokat (pl. VIII-as és IX-es véralvadási faktorokat) tartalmazó készítményekre van szükségük ahhoz, hogy ne veszélyeztesse őket egy apró vágás vagy belső vérzés.
- Súlyos égési sérülteknek, akiknek a regenerációját albuminalapú infúziók segítik.
- Szervátültetetteknek, akik a kilökődési reakciók ellen kapnak plazmaeredetű immunglobulinokat.
- Autoimmun betegséggel élőknek (pl. myasthenia gravis, Guillain–Barré-szindróma), akiknél az immunrendszer túlzott működését szükséges szabályozni.
- Koraszülötteknek, akiknek sérülékeny szervezetét plazmafehérjékkel erősítik.
És mi „készül” pontosan a vérplazmából?
- IVIG (intravénás immunglobulin) – többek között immunerősítéshez
- Albumin – égési sérülések, sokkos állapotok esetén
- VIII és IX-es faktorok – vérzékenység kezelésére
- Antitrombin – a trombózis megelőzésére vagy kezelésére
- Tetanusz-, veszettség- és hepatitis B ellenes immunglobulinok – akut fertőzések vagy sérülések esetén
És hogy mi a közös ezekben az életmentőkben? Az, hogy a sürgősségi ellátásban vagy a hosszú távú, életminőséget javító terápiák részeit képezik.
Magyarul: a Te plazmád akár egy immunhiányos gyermek, vagy egy bajban lévő égési sérült terápiájának része lehet. És bár te nem fogod ismerni őket név szerint, ők mindennap hálásak lesznek neked, és a hozzád hasonló plazmaadó hősöknek.
„És én mire megyek vele?”
Avagy mire jó a vérplazma, ha rólad van szó?

Rendben, segítesz másokon. De mit jelent ez neked?
Anyagi juttatások: mert nem mindegy az sem, hogy mennyi az annyi
A plazmaadás – ellentétben a véradással – jár anyagi juttatással, méghozzá nem is elhanyagolható összeggel. Ez nem titok, és nem is kell szégyellni: sokan épp ezért próbálják ki először. Ezzel azt az időt szeretnénk meghálálni, amit önkénteskedésre fordítasz plazmaadás formájában.
A Plazma Center például átlátható módon kommunikálja, milyen juttatásokra számíthatsz – akár alkalmanként, akár rendszeresen jársz. A magas alapjuttatások mellett bónuszok, sorsolások és vonzó jutalmakkal kecsegtető nyereményjátékok is várnak rád minden egyes Plazma Centerben.
Egészségügyi kontroll – Ellenőrzés ajándékba
Minden plazmaadást megelőz egy vizsgálat: vérnyomás-, testhőmérséklet-, pulzusellenőrzés… Nálunk minden alkalommal jár egy kis állapotfelmérés. És ez, különösen a mai világban, óriási plusz. Nem egy plazmaadó hősjelölt jött vissza a centerbe megköszönni, hogy nekünk hála, időben tudott lépni az egészsége érdekében.
Egy kis énidő – Pihentető adományozás
Bár a plazmaadás tulajdonképpen egy egészségügyi beavatkozás, a folyamat maga kifejezetten nyugodt, kiszámítható és biztonságos: egy kényelmes fotelben ülve közel 1 órát lazíthatsz. Olvashatsz, sorozatozhatsz, podcastot hallgathatsz – vagy egyszerűen csak végre kikapcsolhatsz kicsit.
Közösségi élmény
A rendszeres plazmaadók közössége egy külön kis világ. Vannak, akik már a 150., 200. vagy akár 300. plazmaadásukon is túl vannak. Sokaknak nemcsak a juttatás vagy a segítés számít, hanem az is, hogy ismerős arcokat látnak, csapatunk kedves, segítőkész tagjaival találkozhatnak.
Tévhitek és (fél)igazságok – Mire nem jó a vérplazma?
A kérdés, hogy mire jó a vérplazma, gyakran felmerül. Csak sajnos nem mindig azok válaszolnak rá, akik ismerik a plazmaadás hátterét, folyamatát. Hanem olyanok, akiknek fogalmuk sincs arról, mire használják a vérplazmát, illetve félrevetető kommentek olvasását követően szeretnének (gyakran jóhiszeműen) válaszolni a feltett kérdésre.
Oszlassuk el kapásból az egyik leggyakoribb félreértést:
A plazmaadás ugyanaz, mint a véradás? Nem!
Érdekes módon sokan hiszik, hogy a plazmaadás a „véradás egy másik neve”. Pedig fontos különbségek vannak:
| Véradás | Plazmaadás |
| A teljes vért leveszik (vérsejtekkel együtt) | Csak a vérplazmát választják ki, a sejtes elemek visszakerülnek |
| Évente max. 4–5 alkalom lehetséges | Évente maximum 45 alkalom engedélyezett |
| Akut beavatkozásokhoz használják (pl. műtétek, balesetek) | Leggyakrabban gyógyszerkészítéshez, krónikus betegségek kezelésére használják |
| Gyorsabb, 5-12 perces folyamat | 30-50 perces folyamat |
Önmagában helyettesít gyógyszereket vagy terápiákat? Nem!
Fontos tudni: a vérplazma nem gyógyít meg senkit önmagában. Nem „öntik át” valakibe, mint egy varázselixírt. A plazmából kivont, speciális összetevőkből készülnek a gyógyszerek, szigorú tisztítási és gyártási folyamatokat követően.
Tehát a vérplazma semmiképp sem helyettesíthet orvosi kezelést vagy gyógyszert, ellenben az alapja lehet olyan készítményeknek, amelyek nélkülözhetetlenek egyes páciensek számára.
Mindenki adhat plazmát? Nem!
A plazmaadás nem mindenki számára ajánlott. Akinek például:
- kezeletlen krónikus betegsége van,
- fertőző betegséget hordoz,
- gyógyszerszedése kizáró ok,
- túlságosan alacsony vagy magas testsúlya, vérnyomása van,
az nem alkalmas plazmaadásra. Ez nem szégyen, hiszen a plazmaadás nem kötelesség, hanem lehetőség.
Ha még soha nem adtál plazmát, és kíváncsi vagy, hogy átmennél-e egy alkalmassági vizsgálaton, érdemes megnézned ezt az oldalt.
Hogyan segíthetsz, avagy a plazmaadás menete, egyszerűen
Ha úgy döntesz, hogy kipróbálod a vérplazmaadást, örömmel fogadunk bármelyik Plazma Centerben.
A vérplazmaadás lépései, röviden:
- Időpontfoglalás online vagy telefonon (sikeres alkalmasítás után)
- Bejelentkezés és okmányok bemutatása – személyi, lakcímkártya, TAJ-kártya
- Vizsgálat – vérnyomás, testhőmérséklet, fehérjeszint mérése
- A plazmaadás maga kb. 30–50 percet vesz igénybe, miközben kényelmesen pihensz
- Regeneráció – kapsz inni- és ennivalót, és átveheted a neked járó juttatást.
Minél többször jössz, annál gyorsabban és gördülékenyebben fog menni az egész. De barátságos kollégáinkra minden pillanatban számíthatsz, ha elbizonytalanodnál, hogy mi a teendő.
Útravaló – A legjobb érzés: jól járva segíteni
Az a kérdés, hogy mire jó a vérplazma, sokkal többről szól, mint biológiai definíciókról vagy egészségügyi statisztikákról. A vérplazma jó a betegnek, aki ebből készülő gyógyszerekkel élhet teljesebb életet. Jó a rendszernek, ami csak a felelős adományozók segítségével működhet. És jó neked is, mert minden egyes adással részese leszel valami igazán fontosnak.
Plazmát adni nem bonyolult és nem is kockázatos. Akár a juttatás, akár a segítségnyújtás mozgat, egy dolog biztos: vérplazma adással olyan emberek mindennapjait teszed könnyebbé, akiknek nincs más lehetőségük a gyógyulásra.
És mindez csak egy óra az életedből… Most, hogy már tudod, mire jó a vérplazma, készen állsz arra, hogy Te is segíts?